Memory keeper. Mostly music, some movies, series, video games. Obscure darkness meets pop culture glow.
És tessék, első szám az új Aphex Twin lemezről, szép címe van: minipops 67 [120.2][source field mix]. Streamelhető Soundcloudon.
Tök jó zene amúgy, bár nagyon túlragozni nem lehet. Finoman analóg, kellemes IDM, hiba nincs benne. Ilyen elvárások és hype mellett nyilván nehéz megfelelni, de rendben van, várom a teljes albumot.
Elég szürreális zenére bukkantam Cosmik Connection néven. Philippe Garcia dobos és Gaël Horellou szaxofonos duójáról van szó, ami a jazzt és drum & bass-t ötvözi, de valami egészen különös módon. Ugyanis mindkét stílusból a szélsőségeket hozzák, így a skála végeiről kanyarodik egymásra a free jazzes improviáció, a száraz jungle és a dörmögő bassline. Közben pedig néha középtempóban kalandoznak egy-egy elektromos dub sound vagy triphop tempó erejéig.
Én a Grand Panache című albumukat hallgattam most, tudom ajánlani, könnyen elérhető darab, és vélhetően minden benne van, amit ezekről az arcokról tudni érdemes. Kedvenc track talán a Big Space, amiben a ‘90-es évek éjszaka autózós filmjeleneteinek esszenciája sűrűsödik össze.
Itt van végre az új Dark Sky album, a hangfalakból áramlik felém, és te jó ég, annyira csodálatos, hogy sírni tudnék. Egyszer zörejes-szőnyeges kies tér, máskor fejet leszakító beatekkel operáló organikus dzsungel, közben pedig néha átszelünk az űrjárművünkkel egy Titánra épített metropoliszon. Amikor az Odyssey jön a lemezen, akkor elcsalok egy tripla repeatet, aztán mehet tovább, a végén pedig replay az egészre.
Messze a legjobb dolog, amit eddig idén hallottam.
Ja igen, ígéretemhez híven megjegyzem most is, hogy a borítója is szuper. Könyvborítóként is szép lenne.
Emlegetem itt az ambientet, erre megint belefutottam egy fantasztikus lemezbe. Július végén jelent meg Matthew Collings második szóló kiadványa, a Silence Is A Rhythm Too, ami egy kiváló album, 6 trackkel 43 percben, mind egy szálig kellemesen kifejtett és szépen felépített számok.
Amolyan klasszikus ambient, van benne post-rockosan recsegő gitár, mindenféle környezeti zaj, lávában lebegés, szellemjárta ház, de mindeközben soha nem száll el annyira, hogy kísérleti legyen, hanem marad benne mindig egy lány dallam vagy egy lüktető dob, ami megtartja a casual hallgató szintjén a balanszt.
Ha most csinálnék egy esőben hallgatós podcastot, tuti, hogy belevenném.
Az új µ-Ziq címe az, hogy Rediffusion és nagyon jó. Ambient-IDM-break, lassú-közép tempó, így leírva pont olyan mint egy µ-Ziq lemez. Sőt, meghallgatva is. De nem olyan értelemben, hogy repetitív és unalmas, hanem mintha én ezeket a számokat már ezerszer hallottam volna, ismerném ők és imádnám. Nagyon jó elmerülni benne, mint egy doboz kedves fényképben, ahol mindig észreveszel egy új képet, amire nem is emlékeztél. Másrészt meg a Goonies és a Twin Peaks jut eszembe róla, főleg talán a Smeesterben használt sound miatt.
Nagyon ajánlott, instant kedvenc.
Végighallgattam végre ezt az új The Bug albumot, de nem vagyok boldog. Sokra számítottam, és az eddigi EP-k alapján volt is miért, a lemez többi száma viszont pont az, ami miatt nem volt hiányérzetem. A már kiadott öt tracken kívüli számok nagy része valami fárasztóan buta grime, amire nem voltam kíváncsi.
Phaeleh-nek nagyon szeretem a cuccait, de ezt az új ambient lemezét még nem tudom hova tenni elsőre. Nulla forintért vihető Bandcampen, streamelhető SoundCloudon, mindenki eméssze maga. Amúgy vannak rajta nagyon érdekes és szép számok is, de én elraktam egyelőre későbbre, hogy majd újrahallgatom, amikor jobban rá tudok hangolódni.
(Azt viszont adjuk meg egyből, hogy a borítója gyönyörű.)
SBTRKT-től jött egy új szám a szeptemberben várható albumról. Az alapja minimál mély lüktetés, amire nagyon sokféle dobféle érkezik meg a három perc során váltogatva a tempót és a sodrást, az egész tetejére pedig a Vampire Weekendes Ezra Koenig hangja ül fel. Azt mondjuk meg nem mondanám, hogy ez a zene így egyben milyen stílus, de olyasfajta elektronikus kellemes-egyveleges mint egy Chemical Brothers.
Gazelle Twin korai anyagai alapján azt gondoltam, hogy valaki nagyon jó érzéssel találja fel újra Björk világát. Aztán idővel nagyon szépen evolválódott és jött ki a saját hangja. Mellesleg az Entire City és a Mammal borítója is csodálatos (ezek itt alább). Most, az új lemez felvezetőit hallgatva olyan izgalom tölt el, mint amikor Emika volt új. Nagyon várom a szeptemberben érkező Unflesh című albumát.
Gazelle Twin – Entire City borító:
Gazelle Twin – Mammal borító:
Augusztusban beesik The Bug nagylemeze is, amiből júliusban sorozott már két EP-t, úgyhogy a 12 trackből ötöt már hallgathattunk. Most pótoltam ezeket is, elég komoly sortűz. Tetszik ez a zenei felhozatal, ami mostanában érkezik. Ez az album is kötelező darab lesz, ha megérkezik jövő hétfőn.