The other day Rdio was slow on the stream and nowadays these are the moments when I dig up some old favorite records to listen to. So this is how I revisited Parker’s debut long player on Mo Wax. I so much love everything about it and has this deep personal touch that I feel with a select few of albums, like Grooverider’s Mysteries Of Funk for example.
Kiss My Arp is also a stunningly melodic experience. I have Andrea Parker in my mind as the queen of this dry, lean, cold break electro, and probably that’s adequate for many of her compositions. But Kiss My Arp is definitely something much better filled with life and perfectly matches the late-90′s line-up of Mo Wax with its trip-hop sounds and moods.
It’s hard to say wether this album is something or not, either concerning genre or quality. There is a hint of DM meets Twin Peaks ambient mood, tense beat with synth, soundtrack atmosphere, deep pumping, and all else. This is rather like a personal collection of stuff laying around and being collected for some time I guess.
Slow to mid tempo music, glitchy electronic, girl sings, melancholic. I rarely listen to music like this nowadays but Khoiba just reoccured to me right now.
All different kinds of electronic underground explorations from breaks to techno. What is exceptionally exciting is the HTH020 remix called ‘The Haxan Cloak’s Cloud of Witness’, which starts off a bit intimidating but builds up into some kind of elemental orchestrated rhythmic noise masterpiece in a manner of Fuck-Buttons-meets-post-rock-with-electronics.
Föld alatti, sötét, minimál, ipari, de mégis szikár techno.
Posted on
Ambient, IDM, koszos breakek. Földalatti hangulatok, nagyvárások alatti katakombarendszerek, neon fény. Chillezéshez, munkához, autózáshoz, futáshoz, főleg éjszaka.
Posted on
Korrupt Data: jó kis robotos elektro, régi iskolás, analóg, pittyeg, minimál, néha űrlézer, máskor éjszaka suhanó bitek, persze hogy a Kraftwerk jut eszedbe.
Update: második nekifutásra jobb fülessel hallgattam, és számít. Érdemes jó hangcuccon végighallgatni, sok benne az apró finomság, és nagyon kimunkált a hangzás.
Posted on
Fú. Hol is kezdjem, pedig nem is tudom, mit is mondjak. AxxoN N egy londoni producer, akinek művészneve egy Lynch-utalás, az igazi neve ismert, de tök mindegy, amúgy semmi kontextust nem tudunk róla. És ez a fazon kiadott egy debüt lemezt, ami 19 számból áll, a teljes hossza 2 óra, és én nem is értem. Van rajta minden a teljes zajtól, a bizarr módon félelmetes atmoszfárén át a diszkóig, de ez nem úgy értendő, hogy ez egy mindenféle lemez. Ez egy egyféle lemez: furcsa, öntörvényű, abszolút mértékben szubjektív.
Olyan mintha a szerzője csinálgatott volna magának zenéket otthon, valaki meghallotta, rábeszélte, hogy adja ki, de ő ettől egy potmétert nem húzott arrébb, csak odaadta a rakás anyagot, ahogy van, és azt felöntötték egy albumra. Nem lennék meglepődve, ha nagyjából ez volna a helyzet.
Vannak olyan esetek, amikor az ilyen első nekifutás nyers és ez szarul sül el, vagy épp egy kezdő lépésnek izgalmas. Ebben az esetben az a legfurább, hogy a Heal egy kerek egész. Ebből a lemezből nem feltétlen kell folytatás, nincs előtte vagy utána, ez egy pillanatkép egy ember életéből. Olyan mint egy introvertált atmoszferikus film, mint a Crash vagy a 21 Gramm. Nagyon erős az a személyesség, ahogy ezek a zenék megosztják velem ennek az embernek a lelki világát, gondolatait, ábrándjait és töprengését.
Rég hallottam két órás lemezt. Rég hallottam két órányi olyan összefüggő zenét, ami egyben így lekötött volna. Együtt utazunk két óráig, aztán megyünk tovább.
