Memory keeper. Mostly music and movies, plus some series and video games. Obscure darkness meets pop culture glow.
Beautiful modern composition album with a post-rock and atmospheric ambient edge to it. The moment of standing at the edge of the world, looking at a calm post-apocalyptic scenery and just turning away to leave everything behind and move on.
I added this one to my playlist a few days ago and since then I haven’t listened to anything else just keep hitting replay. A captivating experience of deep space ambient, groaning noises and ethereal voices.
Amon Tobin himself has some things to add:
“I made these tracks a year or two ago after binge-watching space exploration films. People have, from time to time, described things I’ve done as “scores for imaginary movies,” which has always irritated me, but on this occasion it’s sort of true.
Even so, what I was really trying to do was to interpret a sense of scale, like moving towards impossibly giant objects until they occupy your whole field of vision, planets turning, or even how it can feel just looking up at night.”
So soft, so caring, embracing, music to be hold by.
Broken slow dark jazz. Nicely orchestrated deepness. Bohren and Kilimanjaro comes to mind as similar, although this one has some Dead Can Dance and Portishead in the mix at certain points.
Beautiful ambient soundscapes, triphopish tempo and grain, IDM electronics.
Wow.
Ambient, IDM, koszos breakek. Földalatti hangulatok, nagyvárások alatti katakombarendszerek, neon fény. Chillezéshez, munkához, autózáshoz, futáshoz, főleg éjszaka.
A Future Sound of London idén is hozott egyet a 2007-ben útjára indított Environments album sorozatból, ez a nem bonyolult című Environments Five, és egy meglepően értékes lemez. Lassú tempó, andalgó dallamok, egy esti könyv mellé szép utat biztosít.
Call Super a Fabric alá tartozó Houndstooth-nál debütál a Suzi Ecto című nagylemezzel, amit jellemzően technózni szokás, de ennél szerintem sokszínűbb dologról van szó. Amikor techno, akkor az ipari zörejek és füstös szőnyegek találkoznak a dubos lüktetéssel, de valamikor meg tengerhangos-csilingelős ambient visszhangosan suttogott szavakkal. Csendes és megnyugtató mint egy párkányon kopogó áztató eső. Összességében szerintem ez is IDM, ennél specifikusabb nem lennék. Amúgy kellemes nagyon, melóhoz és esti chillezéshez is.
Ryan Lee West egy londoni pasas, sound designer, ír soundtracket, szóló projektként pedig a Rival Consoles-t csinálja. A Sonne egy elvarázsolt darab: közép-lassú tempó, búgó basszus, finom apró hangok, néha teljesen éteri, máskor tompán lüktet. Érdekes, hogy azt mondja West, hogy a számokat gyakran akusztikus hangszereken, zongorán vagy hegedűn kezdi írni, majd később lesz belőle elektronika.
Nagyon jó rá gondolkodni, finoman tereli előrefelé az agyhullámaimat. A Haunt című szám meg olyan szép, hogy felrobban a lelkem. Ez utóbbiban hallatszik az, amikor az akusztikus hangszerekből megmarad valami a végeredményben is.