Fú. Hol is kezdjem, pedig nem is tudom, mit is mondjak. AxxoN N egy londoni producer, akinek művészneve egy Lynch-utalás, az igazi neve ismert, de tök mindegy, amúgy semmi kontextust nem tudunk róla. És ez a fazon kiadott egy debüt lemezt, ami 19 számból áll, a teljes hossza 2 óra, és én nem is értem. Van rajta minden a teljes zajtól, a bizarr módon félelmetes atmoszfárén át a diszkóig, de ez nem úgy értendő, hogy ez egy mindenféle lemez. Ez egy egyféle lemez: furcsa, öntörvényű, abszolút mértékben szubjektív.
Olyan mintha a szerzője csinálgatott volna magának zenéket otthon, valaki meghallotta, rábeszélte, hogy adja ki, de ő ettől egy potmétert nem húzott arrébb, csak odaadta a rakás anyagot, ahogy van, és azt felöntötték egy albumra. Nem lennék meglepődve, ha nagyjából ez volna a helyzet.
Vannak olyan esetek, amikor az ilyen első nekifutás nyers és ez szarul sül el, vagy épp egy kezdő lépésnek izgalmas. Ebben az esetben az a legfurább, hogy a Heal egy kerek egész. Ebből a lemezből nem feltétlen kell folytatás, nincs előtte vagy utána, ez egy pillanatkép egy ember életéből. Olyan mint egy introvertált atmoszferikus film, mint a Crash vagy a 21 Gramm. Nagyon erős az a személyesség, ahogy ezek a zenék megosztják velem ennek az embernek a lelki világát, gondolatait, ábrándjait és töprengését.
Rég hallottam két órás lemezt. Rég hallottam két órányi olyan összefüggő zenét, ami egyben így lekötött volna. Együtt utazunk két óráig, aztán megyünk tovább.