Brooklynból jön az Opal Onyx, ketten vannak, akusztikus hangszereken játszanak csendesen, a lány pedig énekel. Kicsit sötét, kicsit misztikus, de igazából sok mindenhez lehet hasonlítani, erős stílusjegyekkel bíró, melankolikus újféle folk. Viszont nagyon szép. A 42 perc elsőre el is szaladt, újrahallgatom.

És hát ez a borító, erre felkaptam a fejem. Nem biztos, hogy értem, mit látok, de nagyon tetszik.

Homeboy Sandman egy hiphop mc Queensből, akinek most jött ki Hallways címmel új lemeze. Skizo helyzet, mert ugyanannyi jó dolog van benne, mint amennyi zavaró. 2008-as felbukkanása óta sok dícséretet kapott főként helyi NYC körökben, az új zenéinek pozitívumai pedig ehhez fel is nőnek: kifejezetten erős alapokkal operál végig (szinte minden számot másik producer jegyez), a szövegei pedig többnyire érdekesek, csípősek, a rímek jók és van mondanivalója.

Ehhez képest pláne érthetetlen, hogy időnként miért vannak olyan bakik, amit már csak rutinból is tudni kéne elkerülni. Szöveg tekintetében ilyen néhány félresikerült ötlet (idegesítően kitartott szavak, rosszul sikerült ének próbálkozások) és egy-egy erőltetten megírt szóhasználat, hogy kijöjjön a rím. Emellett az alapokban is van néhány furcsaság: pár zavaró és túlhasznált sample, vagy időnként benézett masterelés túlhangosított vokállal.

A bottom line az, hogy okos hiphop mixekhez érdemes eltenni belőle azt a pár tracket, ami tényleg nagyon finomra sikerült.