Has every bit of Dog Fashion Disco in it I want in a Dog Fashion Disco record. Fits the discography like priest in a nursery.
Dog Fashion Disco – Cult Classic
Dog Fashion Disco – Adultery
First thing first: Dog Fashion Disco is one of my top 5 favorite bands ever across all genres. Thier avant-garde metal is quirky, bizarre, fun, strange, and overall absolutely astonishing. It’s like a dead jazz musician reanimated as a metal-head zombie and marching around in a dark circus in a clown outfit with all instruments hanging on it and played at the same time. And love songs. And satan. And life wisdom.
And finally their full catalogue is available on Spotify. As far as I know there was some legal shit going on why they couldn’t have done that so far and now all the albums are there. So I can listen to this masterpiece called Adultery every other day like every normal person should. (I’ll still keep my safety copy in Dropbox, just in case.)
Random note: now when looking for an album cover image and searching for the band and album title did I stumble upon that this concept record has been made into an actual novel. How cool is that! I’ve quickly put it on my reading list, I really hope it’s just as trash as I want it to be.
Ah man, I love this music so fucking much. It’s like air to breath and blood to drink.
Sokáig úgy volt, hogy nem is lesz már többet Dog Fashion Disco, ami a Mike Patton-féle Mr. Bungle által megalapozott szürreális avant-garde metal legőszintébb és legkitartóbb követője volt a ‘95-ös megalakulása óta.
Lehet sokféleképpen definiálni ezt a zenét, amit játszanak, de én egyszerűen csak cirkusz metálként jegyzem, mert a leginkább meghatározó eleme az a varieté hangulat, amit a vurstliból ismerhetünk, és ebben már eleve benne van az a fajta kiszámíthatatlanság és kavalkád, ami aztán a rengeteg egyéb műfajt beleoltja a sodrásba. Rock, metal, jazz, funk, éneklés, üvöltés, búgó hangú történetmesélés, mindez akár percenként csuklik-nyaklik egyikből a másikba.
A csapat 2006-ban kiadta az Adulteryt, ami egyébként koronaként ült fel munkásságuk csúcsára, és egy valódi mestermunka több elképesztően erős, klasszikus trackkel, majd egy év múlva fel is oszlottak. Azt hiszem, a legutóbbi sztori, amit ennek kapcsán olvastam, az volt, hogy nem bírták a rock and rollt, ami a turnézással járt, mert gyengén bulizni nem lehet, a durva meg ráment az egészségükre. Aztán persze nem bírtak magukkal, és mindenféle side projektek formájában tovább dolgoztak a stúdióban (szinte azonnal a feloszlás után indult a Polkadot Cadaver, félig más társasággal a Knives Out!, és a frontember Todd Smith szólójaként az El-Creepo!), majd lassan a turnékhoz is visszatértek.
Végül csak elszakadt a cérna és eljutottunk 2014-be, amikor is itt van az új és egyben visszatérő DFD lemez, a Sweet Nothings. Kifejezetten kellemesek lettek az új dalok, nem hazudtolták meg önmagukat, hozzák a megszokott stílust. Van rajta a funkos seggrázástól a daráló heavy metalig minden, és az a két-három kifejezetten beleszerethető húzótrack, ami miatt első nekifutásra is négyszer hallgattam végig a teljes anyagot. Patton még mindig büszke lehet a legjobb tanítványaira.
Úgy láttam, a streaming szolgáltatókhoz még nem került fel az album, de itt például végighallgatható a SoundCloudon ingyen.
Ajánlott.