Memory keeper. Mostly music and movies, plus some series and video games. Obscure darkness meets pop culture glow.
A 2:54 egy londoni csaj testvérpár, alter rock vonalon. Novemberben jön az új lemezük, amiről július végén volt már egy single Orion címmel (ennek a borítója fentebb), egy hete pedig a SoundCloudra került fel az In The Mirror című szám. Az részemről biztos, hogy egyiknek sincs olyan lehengerlő ereje mint anno a nagy áttörést hozó Scarletnek (és most is egyből azt teszem be visszaemlékezés gyanánt), de azért kíváncsi leszek, mit hoz majd az új album teljes hosszában.
A háztáji kedvenc Red Snapper 2007-es újraalakulásától kezdve jellemzően turnézik, majd annak a végén szülnek egy lemezt a stúdióban. (Kicsit fordítva van ez, mint szokott lenni). Most jelent meg új albumuk, a Hyena, ami 2003 óta a második, és ez is hasonló mintát követett, de van extra a sztorijában.
Kiszemeltek ugyanis maguknak egy 1973-as szenegáli filmet, a Touki Boukit, ami az első afrikai avantgárd film (bár erre a címre az IMDb szerint a ‘67-es Soleil O is pályázik), történetesen egy road movie, és ennek készítettek soundtracket. Állítólag úgy turnéztak egy évig, hogy a filmre játszották a zenét, majd ismét a turné végén vonultak stúdióba, hogy feljátsszák a beérett végeredményt. A lemez végül ezeket a jegyeket is hordozza: benne van a ’70-es évek, némi Afrika, road movie hangulat, live jam és stúdiómunka. Ennél többet vagy személyesebbet nem fogalmaznék meg így egy hallgatás után, inkább csak a történetet akartam elmesélni, a zene viszont még érni fog a fülemben.
A film is felkerült ezzel párhuzamosan a watchlistre, állítólag érdemes. Készült belőle egy 2008-as restaurált verzió is, a Martin Scorsese-alapította World Cinema Projectnek köszönhetően.
Itt van végre az új Dark Sky album, a hangfalakból áramlik felém, és te jó ég, annyira csodálatos, hogy sírni tudnék. Egyszer zörejes-szőnyeges kies tér, máskor fejet leszakító beatekkel operáló organikus dzsungel, közben pedig néha átszelünk az űrjárművünkkel egy Titánra épített metropoliszon. Amikor az Odyssey jön a lemezen, akkor elcsalok egy tripla repeatet, aztán mehet tovább, a végén pedig replay az egészre.
Messze a legjobb dolog, amit eddig idén hallottam.
Ja igen, ígéretemhez híven megjegyzem most is, hogy a borítója is szuper. Könyvborítóként is szép lenne.
Emlegetem itt az ambientet, erre megint belefutottam egy fantasztikus lemezbe. Július végén jelent meg Matthew Collings második szóló kiadványa, a Silence Is A Rhythm Too, ami egy kiváló album, 6 trackkel 43 percben, mind egy szálig kellemesen kifejtett és szépen felépített számok.
Amolyan klasszikus ambient, van benne post-rockosan recsegő gitár, mindenféle környezeti zaj, lávában lebegés, szellemjárta ház, de mindeközben soha nem száll el annyira, hogy kísérleti legyen, hanem marad benne mindig egy lány dallam vagy egy lüktető dob, ami megtartja a casual hallgató szintjén a balanszt.
Ha most csinálnék egy esőben hallgatós podcastot, tuti, hogy belevenném.
Az új µ-Ziq címe az, hogy Rediffusion és nagyon jó. Ambient-IDM-break, lassú-közép tempó, így leírva pont olyan mint egy µ-Ziq lemez. Sőt, meghallgatva is. De nem olyan értelemben, hogy repetitív és unalmas, hanem mintha én ezeket a számokat már ezerszer hallottam volna, ismerném ők és imádnám. Nagyon jó elmerülni benne, mint egy doboz kedves fényképben, ahol mindig észreveszel egy új képet, amire nem is emlékeztél. Másrészt meg a Goonies és a Twin Peaks jut eszembe róla, főleg talán a Smeesterben használt sound miatt.
Nagyon ajánlott, instant kedvenc.
Végighallgattam végre ezt az új The Bug albumot, de nem vagyok boldog. Sokra számítottam, és az eddigi EP-k alapján volt is miért, a lemez többi száma viszont pont az, ami miatt nem volt hiányérzetem. A már kiadott öt tracken kívüli számok nagy része valami fárasztóan buta grime, amire nem voltam kíváncsi.
A Darkside felét adó Dave Harringtonnak jött egy szóló EP-je júliusban, ami egy kétszámos ambient darab 20 percben. Érdekes anyag, a teljes játékidő alatt elég szép nagy ívet járnak be a trackek a field recordingsszerű zörejkavalkádtól a kellemes éteri muzsikáig. SoundCloudon meghallgatható az egész.
Amúgy mostanában belefutottam pár jó ambient megjelenésbe, gyorsan sorolva:
Phaeleh-nek nagyon szeretem a cuccait, de ezt az új ambient lemezét még nem tudom hova tenni elsőre. Nulla forintért vihető Bandcampen, streamelhető SoundCloudon, mindenki eméssze maga. Amúgy vannak rajta nagyon érdekes és szép számok is, de én elraktam egyelőre későbbre, hogy majd újrahallgatom, amikor jobban rá tudok hangolódni.
(Azt viszont adjuk meg egyből, hogy a borítója gyönyörű.)
SBTRKT-től jött egy új szám a szeptemberben várható albumról. Az alapja minimál mély lüktetés, amire nagyon sokféle dobféle érkezik meg a három perc során váltogatva a tempót és a sodrást, az egész tetejére pedig a Vampire Weekendes Ezra Koenig hangja ül fel. Azt mondjuk meg nem mondanám, hogy ez a zene így egyben milyen stílus, de olyasfajta elektronikus kellemes-egyveleges mint egy Chemical Brothers.
Gazelle Twin korai anyagai alapján azt gondoltam, hogy valaki nagyon jó érzéssel találja fel újra Björk világát. Aztán idővel nagyon szépen evolválódott és jött ki a saját hangja. Mellesleg az Entire City és a Mammal borítója is csodálatos (ezek itt alább). Most, az új lemez felvezetőit hallgatva olyan izgalom tölt el, mint amikor Emika volt új. Nagyon várom a szeptemberben érkező Unflesh című albumát.
Gazelle Twin – Entire City borító:
Gazelle Twin – Mammal borító:
