Author: csabavarga

Posted on

Emlegetem itt az ambientet, erre megint belefutottam egy fantasztikus lemezbe. Július végén jelent meg Matthew Collings második szóló kiadványa, a Silence Is A Rhythm Too, ami egy kiváló album, 6 trackkel 43 percben, mind egy szálig kellemesen kifejtett és szépen felépített számok.

Amolyan klasszikus ambient, van benne post-rockosan recsegő gitár, mindenféle környezeti zaj, lávában lebegés, szellemjárta ház, de mindeközben soha nem száll el annyira, hogy kísérleti legyen, hanem marad benne mindig egy lány dallam vagy egy lüktető dob, ami megtartja a casual hallgató szintjén a balanszt.

Ha most csinálnék egy esőben hallgatós podcastot, tuti, hogy belevenném.

Posted on

Az új µ-Ziq címe az, hogy Rediffusion és nagyon jó. Ambient-IDM-break, lassú-közép tempó, így leírva pont olyan mint egy µ-Ziq lemez. Sőt, meghallgatva is. De nem olyan értelemben, hogy repetitív és unalmas, hanem mintha én ezeket a számokat már ezerszer hallottam volna, ismerném ők és imádnám. Nagyon jó elmerülni benne, mint egy doboz kedves fényképben, ahol mindig észreveszel egy új képet, amire nem is emlékeztél. Másrészt meg a Goonies és a Twin Peaks jut eszembe róla, főleg talán a Smeesterben használt sound miatt.

Nagyon ajánlott, instant kedvenc.

Posted on

Végighallgattam végre ezt az új The Bug albumot, de nem vagyok boldog. Sokra számítottam, és az eddigi EP-k alapján volt is miért, a lemez többi száma viszont pont az, ami miatt nem volt hiányérzetem. A már kiadott öt tracken kívüli számok nagy része valami fárasztóan buta grime, amire nem voltam kíváncsi.

Posted on

A Darkside felét adó Dave Harringtonnak jött egy szóló EP-je júliusban, ami egy kétszámos ambient darab 20 percben. Érdekes anyag, a teljes játékidő alatt elég szép nagy ívet járnak be a trackek a field recordingsszerű zörejkavalkádtól a kellemes éteri muzsikáig. SoundCloudon meghallgatható az egész.

Amúgy mostanában belefutottam pár jó ambient megjelenésbe, gyorsan sorolva:

  • Lee Gamble Kuang EP-jén  három elég különböző számból az egyik ilyen,
  • Kubától jött egy Ambient Beaches nevű lemez, amit a címe elmesél,
  • nem stílusdefinitív ambient, de ugyanezen a tempón és világban mozog Mono/Polytól a Ra Rise egyszámos,
  • és Mndsgn első Stones Throw lemeze, a Yawn Zen is nevéhez hűen álmosítóan andalgós zene.
Posted on

Phaeleh-nek nagyon szeretem a cuccait, de ezt az új ambient lemezét még nem tudom hova tenni elsőre. Nulla forintért vihető Bandcampen, streamelhető SoundCloudon, mindenki eméssze maga. Amúgy vannak rajta nagyon érdekes és szép számok is, de én elraktam egyelőre későbbre, hogy majd újrahallgatom, amikor jobban rá tudok hangolódni.

(Azt viszont adjuk meg egyből, hogy a borítója gyönyörű.)

Posted on

SBTRKT-től jött egy új szám a szeptemberben várható albumról. Az alapja minimál mély lüktetés, amire nagyon sokféle dobféle érkezik meg a három perc során váltogatva a tempót és a sodrást, az egész tetejére pedig a Vampire Weekendes Ezra Koenig hangja ül fel. Azt mondjuk meg nem mondanám, hogy ez a zene így egyben milyen stílus, de olyasfajta elektronikus kellemes-egyveleges mint egy Chemical Brothers.

Posted on

Gazelle Twin korai anyagai alapján azt gondoltam, hogy valaki nagyon jó érzéssel találja fel újra Björk világát. Aztán idővel nagyon szépen evolválódott és jött ki a saját hangja. Mellesleg az Entire City és a Mammal borítója is csodálatos (ezek itt alább). Most, az új lemez felvezetőit hallgatva olyan izgalom tölt el, mint amikor Emika volt új. Nagyon várom a szeptemberben érkező Unflesh című albumát.

Gazelle Twin – Entire City borító:

Gazelle Twin – Mammal borító:

Posted on

Zero Theorem (2013)

Ez az új Gilliam-film megosztó egy darab. Mármint nem a közönségre gondolok (bár valószínűleg ilyen értelemben is az), hanem hogy engem is megoszt saját magamon belül. Első nézés után nem tudok neki többet adni 6/10-nél, mert nem sikerült igazán megfejtenem, hogy milyen mélyebb tartalommal bír. Persze ott van az a lehetőség is, hogy nem bír semmilyen mélyebb tartalommal, de akkor marad is ezen az értékelésen.

Ami kifejezetten jó benne, az a teljesen szürreális sci-fi atmoszféra, a három főbb szereplő játéka (Christoph Waltz, Mélanie Thierry, Lucas Hedges), Matt Damon fehér hajjal és a Creep ahogyan Karen Souza énekli. Ami kifejezetten nem jó, az a mondanivaló súlytalansága (vagy túl egyszerű, vagy túl bonyolult), és hogy Tilda Swinton pontosan ugyanazt a karaktert játsza el, amit a Snowpiercerben egyszer már eljátszott.

Posted on

Guardians of the Galaxy (2014) és a plakátok

Nagy várakozásokhoz hűen megvolt az esélye a Guardians of the Galaxynak a nagy bukásra, de szerencsére jól sült el. Jó arányú szórakoztatás, akció, kaland, és kellően visszafogott mértékű szerelem és szentimentális közjáték.

Mintha egy Star Wars méretű univerzumot építettek volna fel, csak vicces formában; de a humor mellett a világ részletgazdag kidolgozottsága lenyűgöző volt. Például az óriási fejbe épült bányászkolóniának már az ötlete is izgalmas, de ahogy a látképét megfestették, az a klasszikus sci-fiket idézte.

Voltak benne blőd pillanatok (felrobbanó űrhajó, űrben lebegés, majd másodpercek múlva karcolás nélkül hempergés), de pont az segített az ilyesmit átveszelni, hogy a film sem vette túl komolyan önmagát.

Érdemes megnézni a Guardians kapcsán készült plakát termést, mert már a hivatalosak között is volt néhány extra darab (karakter plakátok és a spéci IMAX verziók), plusz a rajongók is termeltek rendesen. Válogattam ezek közül egy jó adagot.

Continue reading “Guardians of the Galaxy (2014) és a plakátok”
Posted on

Augusztusban beesik The Bug nagylemeze is, amiből júliusban sorozott már két EP-t, úgyhogy a 12 trackből ötöt már hallgathattunk. Most pótoltam ezeket is, elég komoly sortűz. Tetszik ez a zenei felhozatal, ami mostanában érkezik. Ez az album is kötelező darab lesz, ha megérkezik jövő hétfőn.