Homeboy Sandman egy hiphop mc Queensből, akinek most jött ki Hallways címmel új lemeze. Skizo helyzet, mert ugyanannyi jó dolog van benne, mint amennyi zavaró. 2008-as felbukkanása óta sok dícséretet kapott főként helyi NYC körökben, az új zenéinek pozitívumai pedig ehhez fel is nőnek: kifejezetten erős alapokkal operál végig (szinte minden számot másik producer jegyez), a szövegei pedig többnyire érdekesek, csípősek, a rímek jók és van mondanivalója.

Ehhez képest pláne érthetetlen, hogy időnként miért vannak olyan bakik, amit már csak rutinból is tudni kéne elkerülni. Szöveg tekintetében ilyen néhány félresikerült ötlet (idegesítően kitartott szavak, rosszul sikerült ének próbálkozások) és egy-egy erőltetten megírt szóhasználat, hogy kijöjjön a rím. Emellett az alapokban is van néhány furcsaság: pár zavaró és túlhasznált sample, vagy időnként benézett masterelés túlhangosított vokállal.

A bottom line az, hogy okos hiphop mixekhez érdemes eltenni belőle azt a pár tracket, ami tényleg nagyon finomra sikerült.

A Darkside felét adó Dave Harringtonnak jött egy szóló EP-je júliusban, ami egy kétszámos ambient darab 20 percben. Érdekes anyag, a teljes játékidő alatt elég szép nagy ívet járnak be a trackek a field recordingsszerű zörejkavalkádtól a kellemes éteri muzsikáig. SoundCloudon meghallgatható az egész.

Amúgy mostanában belefutottam pár jó ambient megjelenésbe, gyorsan sorolva:

  • Lee Gamble Kuang EP-jén  három elég különböző számból az egyik ilyen,
  • Kubától jött egy Ambient Beaches nevű lemez, amit a címe elmesél,
  • nem stílusdefinitív ambient, de ugyanezen a tempón és világban mozog Mono/Polytól a Ra Rise egyszámos,
  • és Mndsgn első Stones Throw lemeze, a Yawn Zen is nevéhez hűen álmosítóan andalgós zene.