Yvant egy régi motoros elektronikus zenész és sound designer Bukarestből, akinek most jelent meg legújabb albuma Exeunt címmel a Detroit Undergroundon (és a Drip.fm-en). Sajnos valami észrevehetetlen mértékű marketing kíséri a kiadványt, én is csak azért hallottam róla, mert volt már tőle valamim, és emiatt az Rdio bedobta – szerencsére. Mert hogy kiváló anyagról van szó, IDM a legjobb fajtából, ami kellemesen dallamos, éppen eléggé zörejes, a kötelező nagy öregekhez hasonlítható, mégis van egyedi íze. Példás.
Különösen izgalmas színezetet kap néhány track, amikor akusztikus hangszerek csatlakoznak. Ezek között is kitűnik a lemez főszámának kikiáltott Daneb (ehhez egy bugyuta videó is készült), ahol egy ponton elkopik minden elektronika, csak akusztikus gitár és ének marad (pedig amúgy az ének egyáltalán nem jellemző az albumra), mégis nem furcsa ez, hanem szuper felüdülés.
Mindenképp ajánlott.
Posted on
Hihetetlen, hogy ez a Nozinja-féle Tsekeleke olyan, hogy elsőre nem is értem, aztán meg már nem tudom elűzni a fülemből. A videó meg aztán…
Posted on
Jön új Dels album még idén, november elején, Petals Have Fallen címmel, erről is hallgatható már egy meglehetősen klausztrofobikus track, aminek meg RGB a címe. Kíváncsi leszek, mi lesz ebből a zenéből teljes album hosszban. A lemez a Big Dadán esik majd be, ahol olvasható háttérsztori is hozzá.
Posted on
Jó reggelt, kávé mellé hallgassunk Attakot Rusite-tól. Jön az új album, amiről már volt egy Raptor című szám, a teljes anyag augusztus 25-én érkezik a Warpon.
Posted on
Lehet, hogy normális esetben kommersznek gondolnám, de éjszakai dolgozás közben hallgatni kiváló választás Petar Dundov Sailing Off The Grid című albuma. Chilles, technós, ibizás, négynegyedes, hangulatos, nem kell gondolkodni, lüktet, életben tart.
Posted on
Tegnap néztem a Ghost Dogot és ennek a margójára mondom oda, hogy az új Dilated Peoples album, a Directors of Photography a legjobb régi iskolás rap anyag, amit az utóbbi időben hallottam. Többek között DJ Premier és Alchemist is besegített abba, hogy végig sample forgácsokból épüljenek beatek, semmi újhullámos nyekegés meg buggyos basszus. Tiszteletre méltó anyag.
Posted on
Egyszer összegyűjtöttem, hogy melyek a jó rock fesztiválok Európában, és most elmentem ide a tudást. Hát ezek:
Megnézés után a zavaros gondolatok miatt először 6 pontot adtam volna neki, de miután órákig agyaltam azon, amit elindított a fejemben, feltornáztam ezt egy 7/10-re.
(Spoiler jön.) Nem érdemes belemenni a tudományos elemezgetésbe, a magam részéről inkább csak értékelem azt a néhány dolgot, amibe újra és talán kicsit másképp gondoltam bele. Például amikor egy lény a teret nem egy pontból vizuálisan érzékeli, hanem tágabb térben érzi bármi jelenlétét, legyen az akár globális vagy galaktikus környezetben. Vagy amikor már nem csak térben, de időben is terjed az érzékelése, és egyszerre látja az ősidőktől a jelenig az események sorozatát, és ezek között nem utazik, hanem egyszerre látja át mindezt.
Nem új gondolatok ezek nyilván, de tetszett ahogy megjelenítették, és hogy beindította annyira az agyamat, hogy aztán elkezdtem a témának utánaolvasni.
Az IMDb boardon meg aztán egészen elszállt teóriák is születtek, mint hogy Lucy tulajdonképpen Lucifer vagy épp Éva metafórája, vagy hogy a filmvégi megoldás valójában öngyilkosság-e. Érdemes kicsit diggelni a naysayer okoskodások alatt, mert van pár érdekes interpretáció.
Posted on
Jön új Wildbirds & Peacedrums album novemberben, az első single róla The Offbeat címmel hallgatható. Jó lesz.
Posted on
Sokáig úgy volt, hogy nem is lesz már többet Dog Fashion Disco, ami a Mike Patton-féle Mr. Bungle által megalapozott szürreális avant-garde metal legőszintébb és legkitartóbb követője volt a ‘95-ös megalakulása óta.
Lehet sokféleképpen definiálni ezt a zenét, amit játszanak, de én egyszerűen csak cirkusz metálként jegyzem, mert a leginkább meghatározó eleme az a varieté hangulat, amit a vurstliból ismerhetünk, és ebben már eleve benne van az a fajta kiszámíthatatlanság és kavalkád, ami aztán a rengeteg egyéb műfajt beleoltja a sodrásba. Rock, metal, jazz, funk, éneklés, üvöltés, búgó hangú történetmesélés, mindez akár percenként csuklik-nyaklik egyikből a másikba.
A csapat 2006-ban kiadta az Adulteryt, ami egyébként koronaként ült fel munkásságuk csúcsára, és egy valódi mestermunka több elképesztően erős, klasszikus trackkel, majd egy év múlva fel is oszlottak. Azt hiszem, a legutóbbi sztori, amit ennek kapcsán olvastam, az volt, hogy nem bírták a rock and rollt, ami a turnézással járt, mert gyengén bulizni nem lehet, a durva meg ráment az egészségükre. Aztán persze nem bírtak magukkal, és mindenféle side projektek formájában tovább dolgoztak a stúdióban (szinte azonnal a feloszlás után indult a Polkadot Cadaver, félig más társasággal a Knives Out!, és a frontember Todd Smith szólójaként az El-Creepo!), majd lassan a turnékhoz is visszatértek.
Végül csak elszakadt a cérna és eljutottunk 2014-be, amikor is itt van az új és egyben visszatérő DFD lemez, a Sweet Nothings. Kifejezetten kellemesek lettek az új dalok, nem hazudtolták meg önmagukat, hozzák a megszokott stílust. Van rajta a funkos seggrázástól a daráló heavy metalig minden, és az a két-három kifejezetten beleszerethető húzótrack, ami miatt első nekifutásra is négyszer hallgattam végig a teljes anyagot. Patton még mindig büszke lehet a legjobb tanítványaira.
