Mad Max: Fury Road (2015)

Stunning in terms of visuals and theme. A few things that I feel worthy to highlight:

  • The character, set and costume designs are remarkable.
  • The world behind the movie is something that I am totally blown away by. I want to know so much more than I had the chance to catch in the flick.
  • Charlize Theron, obviously. Note: if you like to see her act grim and dark don’t miss out on Snow White and the Huntsman, which may be a much better movie than you might expect.
  • The voices are acted and added in a sterile and distanced manner, which produces an absolutely unique atmosphere. Like the conversations were not happening in place but layered over the story like some kind of narration.
  • The music was great, but in a few occasions the pathos was over the top and out of context. Still it’s something great to listen to even on its own right.
  • And the guy with the guitar! OMG. Every single appearance made me grin like an idiot.

I gathered quite a few poster art (official and fan-made) below.

Continue reading “Mad Max: Fury Road (2015)”

Ex Machina (2015)

Beautiful piece of art of a movie of science fiction. On the trail of the AI-lead chamber drama atmosphere of the Moon and as stunning as the well-crafted shorts that usually don’t come through any publishing house but are driven by the motivation of one exceptionally talented vfx artist. I have a true hard time believing that this could make it as a normal budget featured film.

So much not said but played out in this film and it is such a relief and reassurance that you just don’t have to say everything out loud to get. Also a lot room for interpretations or I could rather say thoughts transferred for progressing.

Some more poster versions come below.

Continue reading “Ex Machina (2015)”

A háztáji kedvenc Red Snapper 2007-es újraalakulásától kezdve jellemzően turnézik, majd annak a végén szülnek egy lemezt a stúdióban. (Kicsit fordítva van ez, mint szokott lenni). Most jelent meg új albumuk, a Hyena, ami 2003 óta a második, és ez is hasonló mintát követett, de van extra a sztorijában.

Kiszemeltek ugyanis maguknak egy 1973-as szenegáli filmet, a Touki Boukit, ami az első afrikai avantgárd film (bár erre a címre az IMDb szerint a ‘67-es Soleil O is pályázik), történetesen egy road movie, és ennek készítettek soundtracket. Állítólag úgy turnéztak egy évig, hogy a filmre játszották a zenét, majd ismét a turné végén vonultak stúdióba, hogy feljátsszák a beérett végeredményt. A lemez végül ezeket a jegyeket is hordozza: benne van a ’70-es évek, némi Afrika, road movie hangulat, live jam és stúdiómunka. Ennél többet vagy személyesebbet nem fogalmaznék meg így egy hallgatás után, inkább csak a történetet akartam elmesélni, a zene viszont még érni fog a fülemben.

A film is felkerült ezzel párhuzamosan a watchlistre, állítólag érdemes. Készült belőle egy 2008-as restaurált verzió is, a Martin Scorsese-alapította World Cinema Projectnek köszönhetően.

Zero Theorem (2013)

Ez az új Gilliam-film megosztó egy darab. Mármint nem a közönségre gondolok (bár valószínűleg ilyen értelemben is az), hanem hogy engem is megoszt saját magamon belül. Első nézés után nem tudok neki többet adni 6/10-nél, mert nem sikerült igazán megfejtenem, hogy milyen mélyebb tartalommal bír. Persze ott van az a lehetőség is, hogy nem bír semmilyen mélyebb tartalommal, de akkor marad is ezen az értékelésen.

Ami kifejezetten jó benne, az a teljesen szürreális sci-fi atmoszféra, a három főbb szereplő játéka (Christoph Waltz, Mélanie Thierry, Lucas Hedges), Matt Damon fehér hajjal és a Creep ahogyan Karen Souza énekli. Ami kifejezetten nem jó, az a mondanivaló súlytalansága (vagy túl egyszerű, vagy túl bonyolult), és hogy Tilda Swinton pontosan ugyanazt a karaktert játsza el, amit a Snowpiercerben egyszer már eljátszott.

Guardians of the Galaxy (2014) és a plakátok

Nagy várakozásokhoz hűen megvolt az esélye a Guardians of the Galaxynak a nagy bukásra, de szerencsére jól sült el. Jó arányú szórakoztatás, akció, kaland, és kellően visszafogott mértékű szerelem és szentimentális közjáték.

Mintha egy Star Wars méretű univerzumot építettek volna fel, csak vicces formában; de a humor mellett a világ részletgazdag kidolgozottsága lenyűgöző volt. Például az óriási fejbe épült bányászkolóniának már az ötlete is izgalmas, de ahogy a látképét megfestették, az a klasszikus sci-fiket idézte.

Voltak benne blőd pillanatok (felrobbanó űrhajó, űrben lebegés, majd másodpercek múlva karcolás nélkül hempergés), de pont az segített az ilyesmit átveszelni, hogy a film sem vette túl komolyan önmagát.

Érdemes megnézni a Guardians kapcsán készült plakát termést, mert már a hivatalosak között is volt néhány extra darab (karakter plakátok és a spéci IMAX verziók), plusz a rajongók is termeltek rendesen. Válogattam ezek közül egy jó adagot.

Continue reading “Guardians of the Galaxy (2014) és a plakátok”

Lucy (2014)

Megnézés után a zavaros gondolatok miatt először 6 pontot adtam volna neki, de miután órákig agyaltam azon, amit elindított a fejemben, feltornáztam ezt egy 7/10-re.

(Spoiler jön.) Nem érdemes belemenni a tudományos elemezgetésbe, a magam részéről inkább csak értékelem azt a néhány dolgot, amibe újra és talán kicsit másképp gondoltam bele. Például amikor egy lény a teret nem egy pontból vizuálisan érzékeli, hanem tágabb térben érzi bármi jelenlétét, legyen az akár globális vagy galaktikus környezetben. Vagy amikor már nem csak térben, de időben is terjed az érzékelése, és egyszerre látja az ősidőktől a jelenig az események sorozatát, és ezek között nem utazik, hanem egyszerre látja át mindezt.

Nem új gondolatok ezek nyilván, de tetszett ahogy megjelenítették, és hogy beindította annyira az agyamat, hogy aztán elkezdtem a témának utánaolvasni.

Az IMDb boardon meg aztán egészen elszállt teóriák is születtek, mint hogy Lucy tulajdonképpen Lucifer vagy épp Éva metafórája, vagy hogy a filmvégi megoldás valójában öngyilkosság-e. Érdemes kicsit diggelni a naysayer okoskodások alatt, mert van pár érdekes interpretáció.

Érdekes kontraszt, hogy arra emlékeztem, hogy a John Cartert annak idején lehúzták, az IMDb-n pedig valóban 6.6-os értékelésen áll, ami ezt alá is támasztaná, ugyanakkor az IMDb Message Boardon meglepően pozitívan nyilatkoznak sokan.

Most hétvégén láttam végre én is, és meglepőn jól szórakoztam rajta. A Disney érezhető hatása persze ott van, de ettől függetlenül is átjött, hogy mennyire mély és hatalmas az az univerzum, amit Edgar Rice Burroughs teremtett. Kedvem támadt utána még sokkal többet megtudni ezekről a marsbéli lényekről és kultúrákról, úgyhogy remélem sikerül eljutni odáig, hogy elolvassak pár darabot a Barsoom sorozatból.

Ugyanitt megjegyezném, hogy pótoltam mostanában az Ender’s Game-et is, és az is kifejezetten pozitív élmény volt. Mindkettő jó volt nálam egy 7 pontos “egyszer simán nézd meg” értékelésre.

Twin Peaks és a színészek manapság

Az elmúlt hetekben, életemben első alkalommal néztem végig teljes hosszában, elejétől végéig a Twin Peaks két évadát. Egyik dolog, hogy érdekes felismerésem volt a hasonlóság Cooper ügynök és Chris Traeger (Parks and Recreation) között. Ezt a szuper-eltúlzott pozitív attitűdöt nem lehet véletlenül kétszer ennyire egyformán hozni.

Másik, hogy az IMDb profilokat nézve esetenként nagyon mókás egymás mellé tenni a színészek anno és mostani fotóját. Elkezdtem ilyeneket összegyűjteni, de szembejött az internet trollvilágának és bulvár mocskának veleje az olyan sztorikkal, hogy kinek hogyan nem sikerült a szilikon műtétje és mennyire hízott el, úgyhogy elment ettől a kedvem. Azért végül megtarottam néhány képpárt, amit vagy a sorozatbeli karaktere vagy a mai karizmája miatt nem tudtam elengedni.

Habár ezt a képpárosítást rengeteg blogban megcsinálták már, mégis élveztem én magam is végigcsinálni és menet közben jobban feltérképezni ezeket a karaktereket és embereket.

Kyle MacLachlan / Dale Cooper

Continue reading “Twin Peaks és a színészek manapság”